Itt a vég :')

Mármint a blog vége... A történet ugyan nem fejeződött be, de úgy néz ki nem is fog. Bizony most búcsúzom, nem írok több részt. Valószínüleg nem is lesz folytatás de ha esetleg mégis, az nem mostanában lesz. Nagyon szépen köszönöm hogy eddig velem tartottatok és olvastatok. A kommenteket is szeretném megköszönni, jólestek a pozitív visszajelzések :) Szerettem blogot írni de most vége. Mégegyszer köszönök mindent és sziasztok :) Puszii mindenkinek <3

8. rész

Amikor odaértünk a ház elé világossá vált hogy ez tényleg Austin kocsija. És ő is benne volt.
- Aliya beszélhetnénk? - szállt ki a kocsiból.
Carlosra néztem, aki egy aggódó pillantással arra utalt hogy nem túl jó ötlet. Nem törődtem vele, a kezébe nyomtam a táskámat hogy vigye be. Carlos bement a házba Austin pedig a kocsinak támaszkodva hadarni kezdett:
- Aliya, szeretném ha tudnád hogy még mindig szeretlek. Annyira sajnálom.. hallottam hogy mi történt de még el sem mondtam miért kellett szakítanunk. -  közelebb lépett hozzám, és rám nézett azokkal a gyönyörű barna szemeivel. - Tudom hogy hülye voltam, de hidd el hogy mindig is szerettelek, most is szeretlek és mindig is szeretni foglak. - mondta majd még közelebb jött. Meleg, puha ujjai arcomat simogatták.
- Austin... kérlek.. - löktem el magamtól.
- Kérlek halgass meg.
Keresztbe tett karokkal vártam hogy Austin végre kinyögje amit akar, de ekkor megjelent Veronica, Austin volt barátnője. Lassú léptekkel közeledett felénk, vörös tincsei az arcába lógtak.
- Austin.. Drágám.. hát még is csak ott hagytad ezt a libát és végre visszajössz hozzám? - mondta vigyorral az arcán.
- Nem! - mondta Austin komoran  - még ha el is hagytam volna, biztosan nem érted.
Veronica felém fordult és közelebb hajolt hozzám.
- Austin egyszer úgyis az enyém lesz! - suttogta.
- Sok sikert.. - löktem el magamtól.
Veronica sietve lelépett, Austin pedig folytatta amit elkezdett.
- Nézd Aliya. A szakításhoz sem az idő sem a hely nem volt megfelelő. Nem telefonon kellett volna megbeszélni.
- Ühüm... akkor most élőben is szakítasz velem? Nagyon figyelmes vagy...
- Nem, dehogy.. Épp helyre akarom hozni a kapcsolatunkat. Én csak meg akartalak óvni.
- Szóval.. azért dobtál mert megakartál védeni? És mégis mitől?
- Ezt egyenlőre nem mondhatom el, de kérlek bízz bennem.
- Austin, kérlek nyögd már ki hogy mit akarsz..
- Azt akarom hogy bocsáss meg, és kezdjük újra.
Eléggé meglepett hogy Austin újra akarja kezdeni. Ráadásul iszonyatosan kíváncsi voltam hogy mégis mitől akart megóvni. De sehogy sem tudtam kiszedni belőle.
- Jól van megbocsájtok, de .. én most nem tudnám újrakezdeni.. maradjunk barátok.
Láttam Austin arcán a csalódottságot, de azért beleegyezett a barátságba. Egy arcra puszival elköszönt majd beült az autóba és elhajtott. Én csak álltam a ház előtt és néztem ahogy az utca végén a kocsi lekanyarodik és eltűnik.. Nem tudom miért de egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
Sóhajtottam egyet és besétáltam a házba. Carlos épp telefonon beszélt valakivel.

*Kimberly szemszöge*
A törikönyvet lapozgattam hátha okosodok egy kicsit, amikor halottam hogy csörög a telefonom, de mire előkapartam a párnák közül, bárki is hívott letette. Ismeretlen szám volt így nem tudtam visszahívni, de 2 perc múlva megint csörgött.
- Igen? - vettem fel.
- Szia Kim, Carlos vagyok. Aliya adta meg a számodat, remélem nem gond hogy felhívtalak.
- Szia Carlos. Képzeld csak DE óriási nagy gond hogy felhívtál nem is értem hogy merészelted - mondtam nevetve.
- Ó ezesetben elnézését kérem asszonyom - nevetett fel ő is.
- Nos miért is hívtál?
- Csak gondoltam elmehetnénk valahova együtt.
- Te most randira hívsz? - kérdeztem huncut kis mosollyal bár ő ezt nem látta.
- Igen, így is fogalmazhatunk. Szóval ráérsz holnap?
- Persze. Délután?
- A főtéren?
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. - mondtam majd leraktam a telefont.
Felpattantam az ágyról és ugrálni kezdtem örömömben. Elsem hiszem hogy ez velem történt. Carlos randira hívott.. De várjunk csak... mit fogok felvenni? ... hogyan csináljam meg a hajam? Nagyon izgatott voltam.

*Lux szemszöge*
Az ágyon feküdtem a laptop előtt amikor érdekes dolgon akadt meg a szemem.

2 komi után jön csak kövi rész

7. rész

*Lux szemszöge*

Nagyon meglepődtem amikor Carlos megragadta a kezemet és magaután húzott. A teraszra mentünk. Egy alak ott állt a terasz végén. Elképzelésem sem volt hogy ki az, csak a hátát láttam. Amikor megfordult leesett az állam. Rick volt az, teljes életnagyságban. De ki ez a srác? Honnan jött? Nem sok időm volt ezen elmélkedni mert hamar belekezdett mondandójába.
- Lux, ideje hogy megtudd az igazságot. - nézett a szemembe Rick. Mély, rekedt hangja és szavai ridegsége kicsit megrémített.
- Miféle igazságot? - kérdeztem értetlenül.
- Neked kell megmentened a várost.
- Mi? Te meg miről beszélsz?
- Arról hogy Camarrow városa el van átkozva. Pontosan ötven évvel ezelőtt kezdőtőtt minden. Először csak egy embert ért el az átok, mielőtt ő meghalt a legjobb barátját látta utoljára, és ő lett a következő áldozat. Ez azóta is így megy. Az átok akkoriban így szólt: Ötven év múlva valaki megtörheti a szőrnyű átkot, valaki aki érezni fogja hogy az áldozatok mit éreznek életük utolsó percében.
- Na jó állj... ha ez valami tréfa akar lenni akkor szólok hogy nem túl jó.
- Ez nem tréfa Lux. Ez az igazság. Semmi különöset nem éreztél mostanában? - ezen elgondolkoztam. Vajon tényleg igaz amit Rick mondott? És lehetséges hogy ez okozza a pár perces fejfájásaimat? Nagyon fura volt az egész.
- Hát... ami azt illeti... - motyogtam miközben leültem egy székre. - De Carlos neked ehhez mi közöd?
Carlos a cipőjét bámulta közben lábával apró köröket írt a földön.
- Hosszú - mondta halkan.
- És.. mit kell tennem? - néztem megint Rickre.
- Majd később elmesélem.

*Kimberly szemszöge*
Percekkel később Lux egyedül sétált vissza konyhába. Nem tudom mit csinálhattak odakint kettesben. De az biztos hogy kiderítem.
Elköszöntünk Aliyatol majd haza indultunk. Beültünk a kocsiba, de mielőtt Lux beindította a motrot kérdőre vontam:
- Mi volt ez az egész Carlos és közted?
- Kimberly, kérlek .... semmi okod féltékenykedni. Nincs köztünk semmi csak valamit megbeszéltünk de ez hosszú történet majd elmesélem. - válaszolt Lux morcosan.
Otthon aztán mindent elmesélt elejétől a végéig.
- Ugye most csak viccelsz? - kérdeztem kissé lenézően.
- Dehogy viccelek. Szerinted ilyenekkel viccelődnék? - végülis elég meggyőzően adta elő és Lux tényleg nem az a fajta aki ilyen komolytalan tréfákat űzne.
- De erről senkinek nem szólhatsz egy szót sem, világos? - emelte fel a hangját Lux.
- Még Aliyanak sem?
- Nem. Neki most a szépségversenyre kell koncentrálnia.
- Igaz. -helyeseltem majd felálltam a kanapéról és a fürdő felé indultam.
- Zuhanyozni mész? - kiabált utánam Lux.
- Tudom, tudom. Neked is hagyjak melegvizet! - szóltam vissza.

*Aliya szemszöge*
A lányok azt akarják hogy induljak a szépség versenyen. De nem tudom jó ötlet-e mert sok mindenen mentem keresztül az elmúlt hetekben. Viszont úgysem hagynak békén amíg rá nem vesznek hogy induljak.
- Hogy vagy hercegnőm?  - lépett be a szobámba a bátyám.
- Carlos.. kérdezhetek valamit?
- Bármit hugi.
- Jövőhéten lesz egy szépségverseny. Szerinted induljak?
- Még szép hogy indulsz a versenyen! Biztosan megnyered.
- Rendben - nevettem majd megöleltem Carlost. Ekkor megcsörrent a telefonom. Nem akartam hinni a szememnek. Austin volt az. Hosszú ideig csak a kijelzőt bámultam szótlanul.
- Nem akarod felvenni?
- Nem. - mondtam határozottan és az ágyra dobtam a telefont. - Elmegyünk sétálni? Napok óta ágyban fekszem, jól esne egy kis mozgás.
- Persze, menjünk.
Hoztam a lakáskulcsot és indultunk is. Elsétáltunk a parkba, körülnéztünk a városban és indultunk is haza. Amikor az utcánkba értünk egy ismerős kocsit pillantottam meg a házunk előtt. Minél közelebb mentünk annál inkább biztos voltam benne hogy a kocsi tulajdonosát ismerem. Reménykedtem benne hogy tévedek.